A hőlégballon versenyekről

A hőlégballon versenyek világa

Míg a hőlégballonozás a nyugodt, festői kilátást nyújtó repülések miatt népszerű a nagyközönség körében, addig a legtöbb ember nem is sejti, hogy a hőlégballonos versenyzés meglehetősen összetett és embert próbáló sport. Annak ellenére, hogy ez nem fizikailag értendő, a professzionális ballonozás rengeteg tudást, előzetes képzést, kemény munkát és kifinomult készségeket igényel. A versenyekre nemzeti, regionális, nemzetközi és világszinten kerítenek sort. A versenyeket a Fédération Aéronautique Internationale (FAI) által rögzített szabályok alapján bonyolítják le, amelyek meghatározzák a verseny során kiírható feladattípusokat és azokat a paramétereket, amelyek alapján a bajnokság végén a győztes pilóta kihirdetésre kerül.

Precizitás

A hőlégballonversenyek több napig tartanak, általában egy napra két repülést jelölnek ki: egyet kora reggelre és egyet estére. Minden repülés legalább egy, maximum 6-7 feladatból áll, amelyeket a versenyigazgató a felszállás előtt választ ki az időjárási körülmények és más tényezők alapján. Mivel több feladat van, a versenyrepüléseknek nem alapvető célja a leggyorsabb repülés, a maximális távolság vagy magasság elérése, mint más sportágaknál általában (ugyanakkor egy-egy feladatnak lehet hasonló célja). A feladatok általában megkövetelik, hogy a pilóták kihasználják a hőlégballonok finom manőverezési képességeit.
A feladatleírások a feladattípustól függően meghatározhatnak pontos célokat, pontozási területeket, különböző idő- és távolságkorlátokat, amelyeket a pilótának figyelembe kell vennie a repülés tervezése és a feladatok teljesítése során.

Repüléstervezés

A versenyfeladatokban jó eredményt elérni a repüléstervezés és -végrehajtás legjobb kombinációjával lehet. Ez a megfelelő felszállási hely megválasztásával kezdődik, majd folytatódik a szél megfelelő mérésével és értékelésével különböző magasságokban, illetve az esetleges saját célok megfontolt megválasztásával. Végül szükséges a kitűnő ballonirányítás és mint a legtöbb sportban: egy kis szerencse is. A pilóták repülés közben emelkedéssel és süllyedéssel próbálják meg elkapni a megfelelő irányú és sebességű széláramlatot, ami a célhoz a lehető legközelebb viszi őket. Ugyanakkor a ballonok nem szállnak le magára a célpontra, mivel a pilóta feladata csupán az, hogy a célhoz minél közelebb dobja az úgynevezett markert vagy jelzőt, ami egy kicsi homokzsák egy hozzá rögzített szalaggal. Az eredmény a marker és a cél közepe közötti távolság lesz. A feladat értékelése során az a pilóta kapja a legmagasabb pontszámot, akinek a markerje a célhoz legközelebb landol.

A hőlégballon versenyek legfontosabb tényezői

A szél
Egy hőlégballon esetén nincs közvetlen eszköz a vízszintes irányú mozgás szabályozására, de a megfelelő széláramlatok kihasználásával mégis irányváltoztatás érhető el. Az esetek nagy részében különböző magasságokban különböző irányú szél fúj. Ezen légrétegekbe felemelkedve vagy lesüllyedve a pilóta képes a hőlégballont egy, a feladatvégrehajtáshoz megfelelő útvonalon végigvezetni. Hogy ez jól sikerüljön a pilótáknak pontosan meg kell ismerniük a szél sebességét és irányát repülés előtt, illetve képesnek kell lenniük megjósolni a repülés közbeni változásokat is.

Tájékozódás a levegőben
Felszállás után a siker kulcsa a térbeli tájékozódás és észlelés. A pilótáknak rendkívül jól kell ismerniük a verseny területét, minden pillanatban tisztában kell lenniük a levegőben elfoglalt helyzetükkel, a célok helyzetével, a többi hőlégballon pozíciójával és irányával, illetve a repülési- vagy versenyszabályok által tiltott területekkel. A tájékozódásuk alapja egy topográfiai térkép, amelyet a pilóta hagyományosan nyomtatott formában vitt magával, de manapság a legtöbb pilóta navigációs szoftvert, műholdas navigációt (GPS) és táblagépeket használ.

Csapatmunka
Ugyan a hőlégballonok irányítását egyetlen ember, a pilóta végzi, de a csapatmunka elengedhetetlen része a versenynek. A kísérőcsapat segít a pilótának összerakni a hőlégballont, a repüléshez szükséges műszereket és felszereléseket a repülés előtt, illetve szétszedni a repülés befejezése után. A repülés során a földön követik a ballont, pontos információkat adva a pilótának az időjárási viszonyokról, ami döntő lehet a a repülés sikere szempontjából. A kommunikáció rádión vagy mobiltelefonon keresztül zajlik. A nemzetközi versenyeken gyakran ugyanazon ország versenyzői segítenek egymásnak a repülés során, együtt készítik el a repülési tervet, ezzel megpróbálnak némi előnyt szerezni a többi versenyzővel szemben.

Önkontroll és fizikai képesség
A hőlégballon vezérlésének egyetlen módja az égő és a kiürítőnyílás vagy más néven “dugó” működtetése. Az égő működtetése nagyon egyszerűnek tűnik, de koncentrációt és precizitást igényel. Minden túlzott emelkedést vagy süllyedést előidéző idegesség vagy stressz azonnal kihathat az elért eredményre. A pilótáknak uralniuk kell az érzelmeiket, hogy az egész repülés során hideg fejjel tudjanak döntéseket hozni. A felkészülés és a repülési tapasztalat ezért döntő fontosságú.

Pontozás
A feladatok nyertese 1000 pontot kap, a többiek az eredményüknek megfelelően arányosan kevesebbet. A nyertes az a pilóta, aki a legtöbb pontot gyűjti a verseny alatt. Fontos, hogy a pilóták ne bukjanak el azon, hogy tökéletesen repülve túl sok pontot próbálnak megszerezni egy adott feladatban ahelyett, hogy egy jó átlagpontszámot érnének el az összes feladat során. Így itt is kulcsfontosságú a jó taktika, az alkalmazkodási képesség és az önuralom.

Eredmények
A versenyzők eredményeit az adott feladat szabályai szerint számolják. Ez lehet a marker és a cél, a levegőben vagy a földön lévő cél közötti távolság – méterben mérve vagy térben számítva (3D), a legnagyobb terület, a legnagyobb távolság egy meghatározott légtérben vagy a legnagyobb szög. Csak a pilóták legjobb 50%-nak pontszámát számítják ki a győztes pilóta eredményével összevetve. Ez azt jelenti, hogy ha a versenyző eredménye közel esik az első helyezett pilótához, akkor 1000 pont közelében teljesít. A mezőnyfelezőn álló pilóta körülbelül 500 pontot kap, míg a versenyzők alsó 50%-ban lévő pilóták a fennmaradó 500 pontot egyenletesen elosztva kapják a rangsor szerinti sorrendjüknek megfelelően. A pontozási rendszer előnyös a mezőnyfelező felett végzett pilóták számára.

Hőlégballon verseny ABC

A versenyzőnek rendelkeznie kell érvényes hőlégballonpilóta-engedéllyel, orvosi igazolással és legalább 50 repült órával. A versenyző képviseli a klubját a nemzeti bajnokságokon, hazáját pedig a nemzetközi eseményeken.

A versenyigazgató a verseny agya. Meghatározza a versenyfeladatokat, és igazítja azokat az adott időjárási viszonyokhoz és a terephez. Általában több feladatot ír ki egy repülésre. Az egyes feladatok győztesei 1000 pontot kapnak, míg a többi versenyző kevesebbet a feladat nyertesének eredményétől függően.

A célkereszt egy jól látható kereszt, amelyet egy cél közelében vagy a versenyigazgató által meghatározott koordinátán helyeznek el. A cél ponyva ágának mérete 10 x 1 m. Rikító színű anyagból készül, így messziről is jól látható. A mérőcsoport mindig a cél közelében helyezkedik el.

A cél lehet egy fizikai objektum, amely jól látható a térképen vagy a levegőből. Sokszor útkereszteződés, de lehet egy focipálya közepe is. Csak koordinátákkal és magassággal együtt kitűzhető.

A logger egy olyan eszköz, amely naplózza a versenyző GPS útvonalát, és amelyet elektronikus “célradobáshoz” és a célok deklarálásához használnak a repülés során. Megfigyelő eszközként is használják a szabályok betartásának ellenőrzésére, a tiltott zónákban történő repülés, a magassági szabályok és a versenyfeladatok esetén a távolságokat meghatározó szabályok betartása tekintetében.

A marker egy színes súlyozott szalag, amelyet a versenyző a földön lévő cél felé dob. Két dobási módszer megengedett – szabadeséses és a gravitációs. Szabadesésnél a versenyző kézzel, erőből dobja a markert a cél felé. Gravitációsnál a pilóta csak átejti a markert a kosár szélén.

A versenyszabályokat a versenyzők számára a FAI – World Air Sports Federation, azaz a FAI Ballooning Commission (CIA) készíti elő, és minden nemzetközi versenyre vonatkoznak. Meghatározzák a verseny általános és feladatszabályait, a versenyigazgató, a nemzetközi zsűri, a tisztviselők, a pontozók és a versenyzők felelősségét és feladatait.

A briefing a repülés előtt tartott megbeszélés, ahol a versenyigazgató bemutatja a repülés során teljesítendő összes versenyfeladatot. Az ügyeletes meteorológus részleteket közöl az időjárási viszonyokról, és előjelzi az időjárást a következő repülésekre.

A verseny győztese az a hőlégballon pilóta, aki a legtöbb pontot szerezte a verseny során.